Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Szfinx a kastélykertben

    Egy bájosan mosolygó kislány az emberfejű oroszlán védelmében.
A gyermekek kedvence volt ez a kő állat, ott a kastélykert gondozott parkjában. 
(Kastélykertnek hívták a mai Polgármesteri hivatal kertjét, a hivatal épülete pedig a kastély volt maga. Meg kell jegyeznem, hogy ez az épület nem most éli fénykorát, az már régen elmúlt! Lásd: Kucza Péter könyvét.)
    Hogyan került ez ide, az őshonosságának helyétől, Egyiptomból? Bizonyossággal azt már megtudni nincs kitől, talán a levéltárak polcáról előbukkanhat valami feljegyzés erre vonatkozólag. Annak idején én azt a találgatást hallottam, hogy a Keglevich grófok valamelyike, afrikai vadászatának emlékére készíttette. 
    Ma már a kőoroszlánt itt ne keressük. A tápiószelei Blaskovich Múzeum előtt várakozik hogy megeméssze az enyészet. 
A szfinx mai állapota Tápiószelén. (foto:gu®iga56/Panoramio)
    A Járási Hivatal idején - valamikor az 50-es években, a Blaskovich testvérek átjöttek a hivatal vezetőjéhez, elkérendő a szfinxet. Nagylelkűen meg is kapták - vigyék csak nyugodtan! Nem a miénk. Mármint a népé. Grófi maradvány ez. Elvitték, mert adták, a Kastély bejáratánál lévő bronz gyermek szobrot is. (Gedai Gyulától hallottam e történetet.) 
    Több mint egy évtizede, Kucza Péter barátommal megpróbáltuk visszaszerezni a két szobrot, Péter vállalta volna a restaurálás költségét. Ám az igyekezetünk merev falnak ütközött.